Galvanizálás nagy tapasztalattal, kedvező áron, rövid időn belül, a Megrendelő igényei szerint! Keressen minket bizalommal az ideális felületkezelésért!
A galvanizálás elsősorban a korrózióvédelmet szolgálja, de gyakran használják csupán díszítéshez is. A technológia számtalan előnyös tulajdonsággal rendelkezik, alig van olyan iparág, aminek ne lenne rá szüksége. Azonban azt kevesen tudják, hogy a galvanizálást nem csak azért kell szakértőkre bízni, mert otthon nem lehet kivitelezni, hanem azért is, mert megfelelő védőfelszerelés nélkül bizony veszélyes is lehet. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy milyen környezetvédelmi előírásokat kell betartani a galvanizálás során.
Először is, kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a galvanizálás során keletkező káros anyagok elszívásra kerüljenek. Az elszívott levegőt légmosóval kell tisztítani. Fontos feladat továbbá az eljárás során keletkező szennyvíz szakszerű kezelése is: gondoskodni kell az öblítővíz és a galvanizáláshoz használt oldat méregtelenítéséről, semlegesítéséről, valamint a bennük lévő fémsók leválasztásáról. Az eljárás folyamán több veszélyes hulladék keletkezik, például galvanizálási iszap, ezek kezelése is kiemelt fontosságú. És végül, de nem utolsó sorban, meg kell oldani a galvanizálás közben használt, sok esetben mérgező vegyszerek szakszerű tárolását, biztonságos szállítását és raktározását.
A környezetvédelmi előírások mellett meg kell említeni, hogy a galvanizálás alatt szigorú unkavédelmi előírásoknak kell megfelelni és speciális egyéni védőfelszerelés használatára is szükség van. Cégünk természetesen minden esetben kiemelt figyelmet fordít a dolgozók és a környezet védelmére, az előírások betartására.
Amennyiben megbízható csapatra szeretné bízni a galvanizálást, jó helyen jár! Rövid határidővel, kedvező árakkal és a legkorszerűbb megoldásokkal állunk rendelkezésére. Forduljon hozzánk bizalommal bővebb tájékoztatásét, munkatársaink szívesen válaszolnak a felmerülő kérdéseire a megadott elérhetőségeink bármelyikén!